30 éves az Oroszlányi Sportegylet

Az újjászületés

Dátum: 2020. jún. 06.



Újjászületés

Ezelőtt 30 évvel, 1990-ben fordulóponthoz érkezett az oroszlányi kosárlabdázás. 1990 februárjában súlyos döntést hoztak az OBSK kosárlabda szakosztályának vezetői. Az első osztályú bajnokság alapszakaszát előkelő helyen záró csapatot a rájátszás előtt visszaléptették a további küzdelmektől.

ujsag.jpg

A magyar bajnokságban elért 1988-as bronz és 89-es ezüst után 1990-ben mindenki aranyat várt. Azonban az 1975-ben épült sportcsarnokunk már nem felelt meg az MKOSZ elvárásainak, ezért a rájátszást idegenben kellett volna lejátszani, amelyet csapatunk nem tudott vállalni és visszalépett a bajnokságtól. Kosarasaink egyik pillanatról a másikra kerültek légüres térbe. Ezek a történések indították el a helyi sportbarátok és szülők kezdeményezését, új egyesületet alapítva megteremtették az oroszlányi kosárlabdázás újjászületésének lehetőségét.

Egyesületünk elnökének egy aggódó szülőt, Sudár Tibort választották, aki nagy lendülettel látott neki az újjászervezésnek. Hosszú távú, biztos alapokon nyugvó építkezés volt a célja az újonnan alakult Oroszlányi Sport Egyesületnek. Ennek megfelelően kezdte meg a munkát az 1990/91-es szezonban az NBII Közép csoportjában. Hosszú, sikerekkel teli utat járt be csapatunk az NBII-ben. Időközben az elnöki posztban is változás történt. 2004-ben Sudár Tibor leköszönt az elnöki tisztségről és a játékosok felkérésére Beck Ferenc vállalta a megbízatást, aki azóta is egyesületünk elnöke. Ha egy kicsit visszatekintünk az 1990-2013 közötti időszak NB II-es éveire és megnézzük, milyen ellenfeleink voltak és azok jelenleg hol szerepelnek (Pápa, Szombathely, Pécs, Bonyhád, Kaszások, Veszprém, Győr, Siófok, Eger, Honvéd) büszkén állíthatjuk, hogy Egyesületünknek már ebben az időben is helye volt az ország bármely kosárpályáján. Ezt bizonyítja a 23 év során szerzett 5 arany, 6 ezüst és 3 bronzérem is.

Nem feledkezhetünk meg azonban a 2000-es évek vége felé újraindított utánpótlásunkról sem, mely hasonlóan eredményes évtizedeket tudhat maga mögött. Az utánpótlás bázisunk robbanásszerű fejlődése már ekkor megmutatta, hogy városunkban milyen népszerű is ez a sportág. Az utánpótlás területi terjeszkedésén túl kifejezett célunk volt a felnőtt csapattal az NB I/B osztályba való feljutás, mely sok munka árán, nagy örömünkre a 2013/2014-es idényben teljesült, felnőtt csapatunk felkerült a másodosztályba.

10295518_652270088191696_6319607941296871950_o.jpg

A B csoportba való feljutáskor a következő célunk is megfogalmazódott: 5 éven belül vissza az első osztályba! Szép, sikerekkel teli (2015/16 2. hely, 2016/17 3. hely, 2017/18 3. hely és Hepp Kupa arany) évek után 2019.05.22-én megvalósult az, amiről álmodtunk, kiharcoltuk az A csoportos tagságot! Ha csak az elmúlt évre tekintünk vissza, akkor is megszámlálhatatlan szép élményekkel gazdagítottuk az oroszlányi kosárlabdázás történelemkönyvének lapjait!

99295292_3094841880553189_7033558612819574784_o.jpg

Megmutattuk, hogy igenis van helye klubunknak az első osztályban, hiszen már az első szezonban kiharcoltuk a Magyar Kupa szereplést érő helyezést és a bajnokság megszakításakor joggal várhattuk a rájátszást érő alapszakasz 8. helyét is! Nagy büszkeséggel tölt el mindannyiunkat, hogy az országban bármerre is jártunk, mindenhol elismerően nyilatkoztak nemcsak a csapat teljesítményéről, hanem kiváló szurkolóinkról, sportszerű, élményszámba menő szurkolásukról is!

Nehéz lenne mindent felsorolni az elmúlt 30 év sikereiből, ezért csak néhány fontosabb eseményt említettünk meg! A csapatépítésen túl közösséget is építettünk, akikre mindig tudtunk támaszkodni, akik átsegítettek a nehézségeken, akik mindig tovább vitték a zászlót! Az 1990-es esztendőben az oroszlányi kosárlabda lezárt egy időszakot, de újraépítettük és a fejlődés 30 éve töretlen. Most, amikor a járvány igen nehéz helyzetbe hozta egyesületünket, most is újraszületünk! Minden nap, minden órában azon dolgozunk vállvetve, hogy legyen jövőnk, mert oroszlányi kosárlabda volt, van és egészen biztosan lesz is!

Mindezekért köszönet illet mindenkit, aki hozzátett az OSE működéséhez, fennmaradásához: KÖSZÖNJÜK!

Boldog Születés, Újjászületés Napot OSE! Még sok-sok sikeres évtizedet kívánunk mindenkinek! Hajrá OSE!!!

ose30.jpg

Hozzászólások