Új szakmai igazgatónk: Fodor Péter

Kiemelkedő múlttal rendelkező, elismert szakember segíti egyesületünk munkáját az új szezontól

Dátum: 2017. aug. 11.





Fodor Péter 1956-ban született Körmenden. Civil végzettségét tekintve mezőgazdasági gépész üzemmérnök, ill. környezetvédelmi szakmérnök, kosárlabdaedzői képzettséget a Testnevelési Főiskolán szerzett 1982-ben.

Több évtizedes edzői pályafutása során sok (főként magyar) élvonalbeli csapatnál megfordult. Kezdetben a körmendi utánpótlásnál dolgozott hét évig, majd ezt követően, 1987-ben a Sabaria Szombathely női NBI/A csapatának vezető trénere lett. 1988-tól egészen 1991-ig a Körmend férfi NBI/A felnőtt csapatának másodedzője volt, majd ugyanitt vezetőedző.

fodor.jpg

Egy évig (1992-93) Ausztriában (Fürstenfeld) dolgozott I. osztályú csapat vezetőjeként, majd visszatért szülővárosába, és újra a felnőtt csapat vezetője lett (1993-96).

Egy rövid soproni kitérő után, 1999-2003 között az ASE Paks vezetőedzőjeként tevékenykedett, 2003-2005 között a pécsi Panthers csapatát irányította, majd két évig az Albacomp férfi csapatának irányításával bízták meg. 2008-ban Debrecenbe került, ahol két szezonig irányította a férfi felnőtt együttest, annak megszűnéséig. Ezt követően, 2010-12 között Szegeden dolgozott az SZTE-Szedeák férfi NBI/B szakosztály szakmai tanácsadójaként, majd a feljutást követően két idényen keresztül az A-csoportos csapat vezetőedzőjeként.

fodor_peter_2.jpg

2012-ben visszatért Debrecenbe, ahol az elmúlt évig a Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójaként tevékenykedett, az utolsó szezonban pedig női szakágvezető, leány U15 vezető tréner és női amatőr felnőtt szaktanácsadó is volt.

Vezetőedzőként kiemelkedőbb eredményei (a teljesség igénye nélkül):

Körmend

NB I/A Magyar bajnoki 2. hely (1992)
Magyar Kupa 3. hely (1992)
NB I/A Magyar bajnoki 3. hely (1994)
Magyar Kupa 1. hely (1994)
NB I/A Magyar bajnoki 4. hely (1995)
Magyar Kupa 1. hely (1995)
NB I/A Magyar bajnoki 1. hely (Patonai Imrével közösen)

Paks

Magyar Kupa 1. hely (2001)
NB I/A Magyar bajnoki 2. hely (2001)
Magyar Kupa 2. hely (2002)
NB I/A Magyar bajnoki 1. hely (2002)
Magyar Kupa 1. hely (2003)

Pécs
Újoncból két szezon alatt 5. hely (2005)

Albacomp
NB I/A Magyar bajnoki 2. hely (2006)
Magyar Kupa 4. hely (2006)

SZTE-Szedeák
NB I/B Magyar bajnoki 1. hely (szakmai tanácsadóként, 2010.)
Újoncként biztos bennmaradás a 11. helyen (vezetőedzőként, 2011)

fodor_peter_ferivel.jpg

A Debreceni Kosárlabda Akadémia szakmai programjának kidolgozója volt, mely alapján elnyerték az akkreditált akadémia címet.

Pályafutása alatt utánpótlás játékosként vagy fiatal tehetségként későbbi válogatott kosárlabdázók és NBI/A játékosok tucatjai fordultak meg a keze alatt (Zsebe Ferenc, Kálmán László, Czigler László, Németh István, Véha Károly, Fodor Gergely, Fodor Márton, Horváth Zoltán, Hanga Ádám, Keller Ákos, stb.).

A kosárlabda területén több szakmai elismeréssel is díjazták munkáját – 2002-ben az év edzője volt, 2000-2001-ben a Kelet All-Star csapatának, 2004-ben pedig a Nyugat All-Star csapatának edzője volt.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a soron következő szezontól az OSE szakmai igazgatójaként segíti egyesületünk munkáját!

Hozzászólások