3. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntő

Mezőberényben rendezték a döntőt

Dátum: 2019. jún. 04.



2019.05.30 (csütörtök) és 2019.06.02 (vasárnap) között Mezőberényben rendezték meg a 2018/19 évi Kosárlabda Diákolimpia 3. korcsoportjának (2006-2007-ben születettek) Országos Döntőjét. Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola az Országos elődöntő megnyerésével vívta ki a jogot a részvételre. A sorsolásnál kiderült, hogy Zalaegerszeg, Budapest, és Kecskemét egy-egy iskolája lesz az ellenfél a csoportmérkőzések során. Az oroszlányi fiatalok a selejtezőben legyőzték a kecskeméti iskola csapatát (akik végül megnyerték a Diákolimpiát), a másik két gárdától vereséget szenvedtek, így az 5-8. helyért folytathatták a küzdelmet. A másik csoport harmadik helyezettjét, a hódmezővásárhelyi iskola csapatát nem sikerült legyőzni, így a helyosztón az 7-8. helyért játszhattak, ahol a Békést legyőzve megszerezték az 7. helyezést az Országos döntőn. 

A csapat tagjai: Cséri Máté, Csicsely Márton, Czermann Zétény, Fehér István, Kocsis Bálint, Kovács Norbert, Kristyák Viktor, Kurucz Kristóf, Németh Máté, Pap Gergő, Pap Levente, Pintér Balázs 

Edző: Gurszky Géza, Csapatkísérő: Hartmann József

orszgos_dnt2_3.kcs_2019.jpg
orszgos_dnt3_3.kcs_2019.jpg

Gurszky Géza: „Kiváló eredményt értek el a srácok, gratulálok a CSAPAT-nak. A bravúrnak számító Országos Döntőbe jutást követően, még rátettek egy lapáttal és az öt lejátszott mérkőzésből kettőt megnyertek. Ez most a hetedik helyhez volt elég. Külön öröm számomra, hogy végig fegyelmezetten viselkedve, kulturált játékot mutatva kivívták a jelenlévő szakemberek elismerését. Szeretném megköszönni a csapat nevében a Hunyadi Mátyás Általános Iskola vezetésének az egész éves hozzáállását, segítségét, az iskola kosárlabdázó gyerekeinek munkájához. ”

Hozzászólások