Éves beszámoló

U16-os csapatunk a 17. helyen végzett az Országos Bajnokságban

Dátum: 2017. jún. 23.





Az idei szezont a csapat azzal a céllal kezdte, hogy szeretne az U16-os kiemelt bajnokságban játszani. A felkészülés alatt a keret mindent megtett annak érdekében, hogy fizikailag és taktikailag megfelelően felkészüljön a kétkörös selejtezőre. 

Csapatunk alkatilag nem úgy nézett ki, mint az első osztályba tartozó csapat, de színes taktikai repertoárunkon kívül összeszokottságunkkal és mindent felülmúló lelkesedésünkkel az elmúlt években sokat tudtunk kompenzálni. Az első kört az OSE megnyerte, míg a 2. tornán a későbbi bajnok fehérvári Albával együtt továbbjutott az Atomerőmű és az MTK csapatát megelőzve.

u16_okt.jpg

Ezt követően az őszt az országos bajnokság legjobb 16 csapata között kezdte meg az OSE. A nyugati és keleti csoportra osztott lebonyolításban az oroszlányi fiatalokra 14 kemény mérkőzés várt Székesfehérvár, Körmend, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg, Pécs és Budaörs legjobbjai ellen.

A kaland jól indult, hiszen hazai környezetben a Falco fiataljait sikerült legyőzni, de csapatunk kapitányát, Borsi Leventét egész szezonra elveszítettük, majd Novák, Tatai-Szűcs és Pap esett ki hosszabb időre, amit a keret már nem tudott kompenzálni. Nyögvenyelős, kemény sorozat előtt állt a csapat, de állta a sarat nyugat legjobbjai ellen. 

u16.jpg

Tavasszal már régiós szinten játszottunk, ahol soproni, fehérvári, győri és szombathelyi csapatokat legyőzve Régiós döntőt játszhattunk. Ez Oroszlányon került megrendezésre, és a kiemelt bajnokság alatt zajló sorozat legjobbjai itt mérték össze tudásukat egy két napos torna keretein belül. A bajai, miskolci és budapesti csapatok alkotta csoportot az OSE megnyerte, így a Régiós Bajnokok Tornáján első, az Országos Bajnokságban pedig a 17. helyen végzett.

Kláris Zoltán: „Már hat éve terelgetem ezt az alakulatot, de minden évben meg tudtak lepni, és mondhatom, nagyon büszke vagyok rájuk. A szezon elején kiesett vezérünk és tengernyi nehézség mellett egy nagyon erős bajnokságban kellett helytállnunk hétről-hétre bizonyítva létjogosultságunkat a legjobbak között. Azt gondolom, jó volt képviselni magunkat ebben a társaságban oroszlányi gyerekekkel, akikre nagyon büszke lehet mindenki. 33 mérkőzésünk volt a legjobbak között, ahol a legjobb edzők, csapatok, légiósokkal felvértezve minden mérkőzésen élet-halál harcot vívtak egymással. Itt voltunk, helytálltunk!”

Hozzászólások