NBII: Gyerekek és felnőttek, szép győzelem Mosonmagyaróvár ellen

OSE Lions II. - MOGAAC 107-79

Dátum: 2019. dec. 06.



OSE Lions II. - MOGAAC 107-79 (21-22, 24-17, 37-22, 25-18)


Helyszín: Oroszlány (kis csarnok, 130 néző)
Vezette: Szőcs, Koller

OSE: Horváth 6/3, Varga 5, Szabadfi 11/3, Túri 16/3, Zsenits 12
Csere: Bogatin 24/9, Novák 9/3, Gottlieb 8, Szeglet 5, Kövér 4/3, Bodnár 4, Grassl 3

Edző: Kláris Zoltán
Másodedző: Gurszky Gergő

Az OSE NB II-es alakulata az aktuális fordulóban a mosonmagyaróvári csapatot fogadta. Jó hangulatban és felkészülten várta az oroszlányi csapat a mérkőzést, de a jó erőkből álló ellenfél sem feltartott kézzel érkezett a csarnokba. A mérkőzés első negyedében felválta estek a kosarak, ami kiegyenlített játékot hozott. A 2. negyedben sikerült elhúzni, de a 14 pontos előnyt kapkodással és fegyelmezetlenségekkel kozmetikázni tudta a csapat, így 6 egység volt fordulásnál a két alakulat között. A 3 negyedben egy teljesen más felfogású csapat lépett a pályára. A 37 dobott pontra nem érkezett megfelelő válasz, és a csapat is elkezdett szépen, jól játszani. Az ellenfélnél a negyszerűen játszó Barutával nem tudott a csapat mit kezdeni, de a többieket jól sikerült korlátozni, így kontrákból sok könnyű kosár született. Egy félidőnyi kapkodás, egy félidőnyi szép játék és megérdemelt győzelem.

Kláris Zoltán: „Először is szeretném megköszönni Zajácz Edinának és a Cirill hölgyeinek, hogy minden hazai mérkőzésünkön színt visznek az eseménybe, a szurkolóinkra pedig újfent nincsenek szavak. Köszönjük. Szeretném elérni minden mérkőzésen, hogy 12 játékost mozgatva szépen és eredményesen játszunk, de hogy ez megtörténjen, még sok változásra van szükség a fejekben. A csapattal csak úgy lehetünk beljebb, ha azt az erőt, lehetőséget ki tudjuk aknázni, ami benne rejlik. A szokásos villongások, fegyelmezetlenségek miatt az első félidőben nagy előnyt adtunk le, mert 3 játékosom azt hitte, van ideje és lehetősége a saját egójával foglalkozni, de ez csapatsport. A félidőben az ovodát becsuktuk, a problémákat megbeszéltük, és a második félidőben azt a csapatot láttam, akit mindig is látni szeretnék a katlanba. Mindenki játszott mindkét félidőben, 6 játékosom talált be kintről és mindenki dobott pontot. A szurkolók megtapsolták a csapatot, és mindenkinek mosoly volt az arcán. Ennél több nem kell."

Hozzászólások