ELŐZETES: OSE Lions - PVSK-VEOLIA

A tavalyi bronzérmes látogat hozzánk

Dátum: 2019. nov. 21.



NBI/A 9. forduló: OSE Lions - PVSK-VEOLIA


Helyszín: Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Györfy Rúben
Ellenőr: Bodrogváry Iván

A bajnokság 9. fordulójában ismét hazai pályán lépünk pályára. Ellenfelünk ezúttal a tavalyi bronzérmes, nemzetközi porondon is szereplő PVSK-VEOLIA (2. 6-1) csapata lesz.

ose_pvsk.jpg
Sebastjan Krasovec: „A múlt heti idegenbeli mérkőzésen nem úgy kezdtünk, ahogy szerettünk volna. A második negyedtől már jobban játszottunk, de a végén nem sikerült a győzelem. Szeretném megköszönni Szurkolóinknak a támogatást az összes mérkőzésünkön. Ismét ők voltak a leghangosabbak a paksi arénában is. Szombaton a tavalyi bronzérmes, top csapatnak számító, nemzetközi porondon is szereplő Pécs ellen mérkőzünk meg. Kétszer is találkoztunk ellenük a felkészülés alatt, mindkétszer vesztettünk ellenük, így már megtapasztaltuk milyen erősek. Nagyon tapasztalt és minőségi játékosaik vannak és az otthoni vereség után biztos vagyok benne, hogy még koncentráltabbak lesznek ellenünk. Nehéz mérkőzésre számítok, de a Szurkolóink támogatásával meg szeretnénk védeni a hazai pályánkat."





Hozzászólások