NBI/A: Évzáró győzelem, Magyar Kupa Döntő

Jászberényi KSE - OSE Lions 67-93

Dátum: 2019. dec. 29.



Jászberényi KSE - OSE Lions 67-93 (11-25, 19-27, 16-18, 21-22)


NBI/A Bajnokság, 13. forduló
Helyszín: Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
Játékvezetők: Kapitány G., Goda L., Pozsonyi L. (Dr. Gincsai J.)

OSE: Abell 3, Washington 17/6, Mohácsi 6, Bozovic 21/3, Hayes 18. 
Csere: Rizvic 16/6, Garamvölgyi 4, Demeter 4, Illés 2, Zsíros -, Anda 2, Kucsora -

Vezetőedző: Sebastjan Krasovec
Másodedző: Fodor Ármin

Volt tétje a vasárnapi mérkőzésnek, nem is kevés, hiszen amellett, hogy csapatunk meg szerette volna szerezni hatodik győzelmét, a Magyar Kupa Döntőn való szerepléséhez is elengedhetetlen volt a győzelem. Ennek szellemében, ellentmondást nem tűrően kezdte alakulatunk a mérkőzést. Nagyon szépen megjátszottuk a belső embereinket, 9 center ponttal indítottunk, aminek hatására időt is kért a hazai csapat. 

jkse_ose1.jpg

A játék képe ezután sem változott, egyértelműen csapatunk akarata érvényesült a pályán, így szép előnnyel tudtuk zárni az első negyedet (11-25). A második negyedben is hasonlóan folytatódott a találkozó, voltak felvillanásai vendéglátóinknak, azonban nem tudtak közelebb férkőzni abból a hátrányból, amit már a mérkőzés korai szakaszában kialakítottunk. 22 pontos előnnyel mehettek a felek a félidőre, ami magabiztos, jó játékot sejtetett a folytatásra is. A harmadik etapban bő rotációval játszottunk, ennek ellenére mindig megtaláltuk azokat az embereket, akik eredményesen tudták befejezni a támadásainkat. A negyedik negyed gyakorlatilag formalitássá vált, alkalmanként 30 pont környékét is elérte az előnyünk. Nagyon jó egyéni teljesítményekkel, kemény és hatékony védekezéssel tettük egyértelművé, hogy azon a napon csak mi hagyhatjuk el győztesen a pályát. 

jkse_ose2.jpg

A hangulat ismét fantasztikus volt, szép számmal látogattak el szurkolóink a találkozóra, hazai pályát teremtve ezzel. A mérkőzés lefújása után, tudva a számunkra fontos Körmend-Kaposvár mérkőzés eredményét, együtt ünnepelhettük mind a 2019-es év utolsó mérkőzésének győzelmét, mind pedig azt, hogy áprilisban részt vehetünk a Magyar Kupa nyolcas döntőjében Debrecenben. Köszönjük mindenkinek, aki ezekben a sikerekben részt vett és egyben nagyon eredményes, boldog új évet kívánunk!

Sebastjan Krasovec : „Nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolótáborunknak is szeretnék köszönetet mondani. A pályán a fiúk, a lelátón pedig a szurkolók tettek ma meg mindent a sikerért. Nagyon értékes győzelmet szereztünk Jászberényben."


Hozzászólások