NBI/B: Vereség az MTK ellen

MTK Törökbálint - OSE Lions 73-70

Dátum: 2019. márc. 09.



MTK Törökbálint - OSE Lions 73-70 (22-9, 17-24, 21-21, 13-16)


Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános Iskola
Játékvezetők: Boros, Bagi, Kapusi

OSE: Abell 22/3, Hegedűs 5, Illés 11, Anda 4, Mohácsi 7/3
Csere: Kucsora 7/3, Balla-, Kiss 2, Sömenek 4, Zsíros 8/3, Burai -, Bán -

Vezetőedző: Sebastjan Krasovec
Másodedző: Georgi Bujukliev

A nyolc közé igyekvő MTK várt csapatunkra ezen a hétvégén. Ebből a szempontból számukra ez egy nagyon fontos találkozónak számított. Csapatunk sajnos nem tudott teljes kerettel kiállni, hisz a mérkőzés előtt derült ki, hogy Nshimba betegség miatt nem tudja vállalni a mérkőzést.

A tétnek megfelelően az ellenfél nagy energiákat mozgósítva kezdett és agresszív védekezést mutatott. Erre csapatunk nagyon rosszul reagált, hisz nem jó ritmusú befejezéseket választott a támadásban, ráadásul a védekezés is átjáróház volt. Az ellenfél fiataljai ezzel szemben bátran és eredményesen kosárlabdáztak. Ebben a szakaszban szinte mindent elrontottunk, amit el lehetett, így a negyed végén 22:9-et mutatott az eredményjelző. 

mtk_ose1.jpg

A második negyedet elszántan kezdtük, amivel 26:20-ra sikerült kozmetikázni az eredményt, de újabb hibák után ismét 10 pont környékére nőtt a különbség. Még egy fellángolást követően sikerült 4 pontra felzárkózni, de a vége 6 pontos előnyt mutatott az öltözőbe vonulás előtt. A félidőben tartott fejmosás úgy tűnt használ, hiszen gyorsan látótávolságon belülre kerültünk és felcsillant a fordítás esélye. Az eredmény 45:42-re alakult, viszont ekkor az ellenfél újra jó távoli kísérleteinek következtében tíz pont fölé duzzasztotta az előnyt. Csapatunk nagy energiákat mozgósítva próbált közelebb kerülni, de a negyed végére még mindig maradt az előnyükből (60:54).

mtk_ose2.jpg

Újra közelebb kerülve kezdtük a záró játékrészt, de most sem sikerült a fordításig eljutni. Hiába küzdöttünk derekasan, ismét csak elemi hibákat követtünk el, ami azt eredményezte, hogy minden erőfeszítésünk ellenére négy perccel a vége előtt 9 pontos hátrányban voltunk. Ezután fokozatosan csökkent a különbség, sőt az utolsó percben Abell három büntetőt dobhatott. Amennyiben ezeket mind sikeresen értékesíti sikerült volna az egyenlítés, de sajnos egyet hibázott, ami után Jakab az ellene vétett fault miatt megítélt büntetőket bedobta, ezzel újra 3 volt a differencia. Még két próbálkozásunk volt az egalizálásra, de a dobások kimaradtak, így vesztesen hagytuk el a játékteret.

A rossz kezdés kísérte végig a mérkőzést, amiből csak fellángolások erejéig sikerült kimásznunk. Egy olyan ellenfél győzött le megérdemelten bennünket, akik mindent megtettek a győzelemért. Csapatunk teljesítménye ezen az estén csak nyomokban hasonlított a győztes Veszprém meccsen látottakhoz.

Sebastjan Krasovec: „Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez, nagyobb erőfeszítéseket tettek és megérdemelték a győzelmet."

Hozzászólások