NBI/B: Nyerhető mérkőzést veszítettünk el

Vasas Akadémia - OSE Lions 91-83

Dátum: 2018. márc. 25.



Vasas Akadémia - OSE Lions 91 - 83 (21-21,22-25 ,19-17, 29-20)


Helyszín: Budapest (400 néző)
Vezette: Surányi, Esztergályos, Sabáli

OSE: Madár 12/6, Illés 6/3, Kovács 31/9, Zsiros 2, Bödör -
Csere: Kiss Á. 3, Sömenek 7/3, Kiss K. 22/3

Jók: Kovács, Kiss K.

Edző: Vavra András
Másodedző: Mócsai Milán

Vasas kosárral indult a mérkőzés, majd egy eladott labdából Bödör ütött gól jó plusz egyes faultot, amit ugyan elhibázott a hazai játékos, de a támadólepattanóból ugyancsak duplát szereztek, 6:0-val kezdtünk pillanatok alatt. A cseréket követően kicsit rendeztük a sorokat, sikerült stabilizálni a mérkőzést, támadásban is egyre jobban muzsikáltunk, így 13:13-nál újra ott voltunk ellenfelünk nyakán. Jól működött a zónánk, ez láthatóan megfogta a fővárosiakat.

vasas_ose1.jpg

A folytatásban is maradtunk ennél a védekezésformánál, ami továbbra is gondot okozott ellenfelünknek. Érezhetően ettől feszültebbek is lettek, rengeteg paprikás jelenet tarkította a derbit, többször is a játékvezetőknek kellett rendet teremteni a küzdőtéren. Nem volt egyszerű dolguk, ezen a korai időpontban rendezett mérkőzésen megdolgoztak a pénzükért. Kezdtünk felülkerekedni, ám ekkor Katona talált két triplát a sarokból. A negyed vége felé járva mégis nekünk volt lehetőségünk nagyobb különbséget kialakítani, ezzel szemben a mi játékunk vált kapkodóvá indokolatlanul, nem becsültük meg eléggé a nehezen megszerzett labdákat, így három pontos előnnyel vonulhattunk csak pihenőre.

vasas_ose2.jpg

Fordulás után a hazaiak jöttek ki jobban, Zsíroson kaptunk könnyű ziccert majd gól jó plusz egyet, tetézte a bajt, hogy ő és Bödör is a padra kényszerült faultproblémák miatt. Kovács és Kiss Kornél húzta ekkor csapatunkat (mint, ahogy az egész mérkőzés folyamán), a többiek sajnos nem igazán találták magukat a pályán, talán Sömenek lepattanózása és Kiss Ádám agilis játéka érdemel említést. Egy pontos előnnyel zártunk harminc percnyi játék után. A záró tíz perc kezdetén a Vasas több kulcsjátékosa a kipontozódás sorsára jutott, ám ez minket túlzottan megnyugtatott, kilazult a védekezés, támadásban is fegyelmezetlenebbek voltunk, a fentebb említett két játékosnak nem igazán akadtak társai a pályán ezen az estén. A hazaiak belelkesedtek, 29 egységet termeltek be kosarunkba, amire nem volt érdemleges válaszunk, vereséggel kellett távoznunk ezen a délutánon. 

vasas_ose3.jpg

Összességében látszik Spagnolo hiánya a palánk alatt, kilenc szerzett ponttal belső posztról szinte lehetetlen rangadót nyerni (abból Sömenek hét), főleg idegenben. Következik egy hazai Bonyhád, majd a rivális Veszprém otthonába készülünk, sok múlhat azon a derbin. Köszönjük szurkolóink támogatását, ma is rengetegen kísérték el csapatunkat, rajtuk nem múlt semmi.

Vavra András: „Megnyert meccset vesztettünk el, rengeteg fegyelmezetlen hibát vétve a meccs folyamán. Mikor a Vasas három meghatározó játékosa is kipontozódott, hangsúlyosan felhívtuk a csapat figyelmét arra, nehogy ettől elhiggyük, hogy megvan a meccs, sőt, most kell rátennünk még egy lapáttal. Számomra teljesen érthetetlen, ami ezután a pályán történt, gyenge védekezés és könnyelmű, rossz vállalások jellemeztek minket, hiába kértünk időt vagy cseréltünk, de úgy vélem, ezt a jövőben tudjuk orvosolni. Arra már nehezebb megoldást találni és a TF meccs is ugyanez a kategória, hogy palánk alól eredményesebbnek, agilisabbnak kell lennünk, nem tudunk minden meccsen mezőnyből megnyerni. A rendelkezésre álló játékosainkban benne is van ez, de amíg ők nem vállalják fel a szerepüket, ziccerből is kifelé fordulnak és nem hiszik el magukról, hogy képesek rá, pedig azok, addig minden meccs nehéz lesz. Köszönjük szurkolóink támogatását, most még nagyobb szükségünk van rájuk, hisz közös a cél.”

Hozzászólások