NBI férfi B csoport, Rájátszás Elődöntő/második mérkőzés: Nem sikerült a Debrecen legyőzése - a bronzért folytathatjuk

OSE Lions - DEAC Kamilla Gyógyfürdő 65-81

Dátum: 2017. máj. 12.



OSE Lions – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 65 - 81 (9 -21, 18 - 19, 20 - 13, 18 - 28)


Helyszín: Oroszlány (1374 néző)

Vezette: Török, Raksch, Kovács

OSE: Kiss 2, Varga 2, Horváth 12, Rackley 8, Kovács 2

Csere: BURAI 13/6, Wehner 2, ZSÍROS 11/9, Madár 7/3, Tanács 6, Olasz -

Edző: Vavra András

Jók: Burai, Zsíros

Rekordszámú közönség látogatott ki az idei kiírás elődöntőjének második mérkőzésére, remek hangulatot teremtve már a feldobás előtt is.

Idegesen kezdték a csapatok a találkozót, három perc játék után 2-2 állt a táblán. A Debrecen három eladott labdával, mi pedig három üres kinti dobóhelyzet elpuskázásával indítottunk. 

aimg_1833.jpg

Majd jött két eladott labda a mieinktől, amit már az első mérkőzésen is megtapasztalt módon pillanatokon belül két gyors triplával büntetett a vendég gárda. Hiába alakítottunk ki tisztábbnál tisztább helyzeteket, rendre elpuskáztuk azokat, mintha „bedeszkázták” volna a gyűrűt az első félidőben. Ebből adódóan tizenkét pontos hátrányt szedtünk össze már az első negyedben.

A második etap hasonlóan indult, egyik csapat sem talált könnyen a másik kosarába, 18-28-ról percekig nem mozdult az állás. Aztán végre betaláltunk kintről is, valami megmozdult, közelebb is jöttünk, de a negyed vége ismét a hajdúságiaké volt, egyel megfejelve a kezdetben megszerzett előnyüket.

aimg_1706.jpg

Fordulás után ismét elpuskáztuk üres helyzeteinket is, a vendégek viszont nem, a 4-0-ás kezdésük már 17 pontos különbséget eredményezett. 46-31-nél fújtak riadót a mieink, 48-46-ra zárkózva. Innentől folyamatosan egy-két támadásnyi volt a DEAC előnye, többször is átvehettük volna a lélektanilag fontos vezetést, de sajnos megremegtek a kezek, nem tudtuk a magunk javára fordítani a meccset. Egészen 62-66-ig tartottunk így velük, két és fél perc volt hátra a derbiből, de kimaradt két büntetőnk és egy ugyancsak üres triplánk, majd egy eladott labdánkból ők találtak be távolról.

Innentől az idő szűkössége miatt siettettük a támadásokat, amibe már sok hiba csúszott, így a debreceinek köszönték szépen, taktikusan leziccerezték a mérkőzés végét.

aimg_1807.jpg

Minden mutatóban jobbak voltunk ezen az estén, a tripláinkat kivéve, ami gyakorlatilag mindkét találkozóra rányomta a bélyegét.

A magasabban jegyzett csapat jutott tovább, a különbség a találkozó képe alapján túlzó, de összességében megérdemelt a DEAC továbbjutása.

Vavra András: “Ismét jelentős hátrányt szedtünk össze az első negyedben, amit sokáig toltunk magunk előtt. Nagy energiákkal visszajöttünk, többször is labdánk volt a fordításhoz, de nem tudtunk élni vele. Időszakosan ugyan volt egy-két jó egyéni teljesítmény, de nem volt, aki stabilan tudta volna húzni a szekeret, míg náluk többen is hozták magukat. Rengeteg kidolgozott, üres dobásunk volt, de ilyen gyenge százalékkal egy ilyen kaliberű csapatot nem lehet megverni. Már egy közepes dobóteljesítménnyel is teljesen más lehetett volna a játék képe, de ezen már nem tudunk változtatni sajnos. Gratulálok a DEAC-nak, jó csapatuk van. Nagyon köszönjük szurkolóinknak, jó volt látni, hogy ekkora igény van a jó kosárlabdára, rajtuk ismét nem múlt semmi, öröm ilyen körülmények között játszani, dolgozni.”

Hozzászólások