Bányász Kupa: Győzelem az első mérkőzésen

OSE Lions - Budapesti Honvéd SE 87-52

Dátum: 2018. aug. 25.



Bányász Kupa: OSE Lions - Budapesti Honvéd SE 87-52 (25-19, 21-11, 18-11, 23-11)


Helyszín: Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok (633 néző)
Játékvezetők: Jakab, Nagy, Györfy

OSE: Nshimba 10/3, Mohácsi 14/3, Hegedűs 14/3, Illés 10, Kiss Á. 2, 
Csere: Kiss K.-, Anda 12, Balla 2, Burai 11, Sömenek 12/6.

Vezetőedző: Sebastjan Krasovec
Másodedző: Georgi Bujukliev

Péntek este kezdetét vette a Bányász Kupa, melynek esti mérkőzésén felnőtt csapatunk a Budapesti Honvéd SE ellen lépett pályára a szépszámú nézőközönség előtt.

Az első negyed kivételével védekezésben azt a játékot hozta csapatunk amit előzetesen megbeszéltek, ennek eredményeként kevés ponton tartottuk ellenfelünket.

ose-honved1.jpg

Nagy iramot diktáltunk már a mérkőzés elejétől kezdve, melyet a vendégek nem tudtak tartani. Külső dobásaink nem voltak kifejezetten hatékonyak, azonban a mérkőzés összesített teljesítményét (IBM) nézve hatalmas különbség alakult ki a két gárda között. Több bíztató egyéni teljesítményt is produkáltunk, ezek közül is fontos kiemelni fiataljainkat, akik kellőképp meghálálták a kapott játékperceket.

ose-honved2.jpg


A Bányász Kupa első napjának délutáni mérkőzésén a MAFC csapata 97-69 arányban győzött a Békési SZSK ellen, így a szombat esti döntőben a fővárosi együttessel mérkőzünk meg. 

Bányász Kupa szombati program:

Mérkőzés a 3. helyért - 16:30: Budapesti Honvéd SE- Békési SZSK

Döntő - 19.00: OSE Lions - MAFC

Hajrá OSE!





Hozzászólások