Női: 3 negyednyi jó játék, magabiztos győzelem

OSE Oroszlányok - Százhalombattai KSE 78-39

Dátum: 2018. jan. 06.



OSE Oroszlányok – Százhalombattai KSE 78-39 (21-5, 26-9, 7-15, 24-10)


Helyszín:
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, 30 néző
Vezette: Kovács R., dr. Kovács A.

OSE: Farkas 10, Pándiné 9, Zsenits 9, Kurucz 21, Krecsmajer 4
Cserék: Lázár 14/6, Nagy -, Horváth 9, Berendi 2

Edző: Gurszky Gergő
Másodedző: Fodor Ármin

A 2018-as év első megmérettetésén a hazai OSE Oroszlányok a Százhalombatta gárdáját fogadták. A két csapat eddigi eredményei alapján nem ígérkezett könnyűnek az összecsapás az oroszlányiak számára.

A lányok ezzel mit sem törődve, a langyosabb kezdést követően (5. percben 6-3) igencsak begyújtották a rakétákat, és az első etapból fennmaradó időben egy 15-2-es rohanással 16 pontos előnyt dolgoztak ki 10 perc játék után (21-5).
A második játékrészben rátettek a hazaiak még egy lapáttal, továbbra is a gyors és eredményes támadójátékhoz stabil védekezés párosult, így túlzás nélkül kijelenthető volt, hogy 20 perc alatt eldöntötte az érdemi kérdéseket az OSE, ugyanis 33 pontos fórban voltak a félidőre (47-14).

A mérkőzés hátralévő részében továbbra is a különböző védekezésbeli elemek gyakorlása, csiszolása volt a legfőbb célja a vendéglátóknak, több-kevesebb sikerrel, egy nagyon gyengére sikerült harmadik negyedet követően az utolsó etapban már ismét az első félidőben látott magabiztos játékot produkálta az együttes, a kilátogató hazai szurkolók nagy örömére. A vége magabiztos, a vártnál jóval nagyobb különbségű, majdnem 40 pontos győzelem (78-39) a 2018-as év első mérkőzésén.

Gurszky Gergő: „Valahogy így kell elkezdeni az új évet. Talán csak a mérkőzés első pár percében lehetett érezni minimálisan az ünnepi időszak, a töltött káposzta és a bejgli „következményeit”, de hamar sikerült felpörögnünk, megéreztük a vérszagot, és onnantól kezdve nem volt kérdés a győztes csapat kiléte. Edzettünk a két ünnep között, bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy habár nem voltunk még kellően élesek, de szinte azonnal magasabb hőfokon tudtunk pörögni. Jól eloszlottak ismételten a pontok, és csapatként működtünk, mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez, ez a legfontosabb. A védekezésünk – leszámítva a 3. negyedbeli kisiklásunkat – rendben volt, az első 16 percben mindösszesen 2 mezőnykosarat engedtünk az ellenfelünknek. Minden negyedben más védekezési variációt gyakoroltunk. Nem kérdés, hogy melyikre kell majd több időt fordítanunk a jövőben. Összességében pozitív az összkép, de nem tudok elmenni szó nélkül a harmadik negyedbeli teljesítményünk, illetve a hazai pályán produkált 29%-os büntetőzésünk (21/6) mellett, ami eddig finoman szólva sem volt ránk jellemző. Ezeket javítanunk kell a jövőben. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!”

Hozzászólások